Jöjjön akkor egy igazi nagyágyú az alapozók terén, ami a világ legjobbjaként van számon tartva. Ezt nem én találtam ki, de maximálisan egyetértek vele.
Már akkor így gondoltam, mielőtt utánanéztem volna a statisztikának, de képzeljétek el, hogy a világon az összes alapozó közül ebből adják el a legtöbbet és nyolc országban a kozmetikai termékek eladási listájának a vezetője. Nem semmi, ugye? 20 évvel ezelőtt 1997-ben látta meg az első üveg a napvilágot és azóta töretlen sikerrel, magabiztosan halad előre a legjobbként a mezőnyben és ezt a magabiztosságot fogja Neked is átadni, máris leírom, hogy miért.
Nézzük elsőként a csomagolását.
Csodálatos kocka formájú vastag üvegtégelyben kerül forgalomba egy nagyon elegáns arany kupakkal, ami meglehetősen exkluzív benyomást kelt. Viszont ez a legmegosztóbb tulajdonsága is, amit be kell, hogy valljak őszintén rajtam is kifogott már az évek során párszor, mert kifejezetten fárasztó és nehéz mindig fejjel lefelé tárolni, különösképpen, ha utazom vagy amikor nagyon sietek. Sajnos az adagoló pipetta hiányában nem mondanám túl gazdaságosnak a felhasználását, mert sokszor túlfolyik, ha nem figyelek eléggé és ilyenkor a maradékot kénytelen vagyok a kezemről lemosni, de így is mindennapi applikálás mellett 5 hónapon keresztül használom.
Amint a benne lévő mennyiség a fele alá csökken, egyre több időt vesz igénybe, hogy kiszedjek belőle, mert időbe telik amíg fejjel lefelé tartva lefolyik az üveg nyakához ezért néha egy pici ecsettel belenyúlok és úgy veszem ki. Természetesen ezen a cég már biztosan nem fog változtatni, mert ettől is meg lehet különböztetni a versenytársaitól, egyszerűen már így forrt a tudatunkba és a különlegesség általában a megszokottól eltérő dolgok védjegye alatt található.
Az Estée Lauder Double Wear Stay In Place alapozó tulajdonságait tekintve az első helyen a neve alapján is a legerősebb tulajdonsága az, hogy nem mászik el a bőrünkről egész nap. A cég 15 órát ígér, amit szóról szóra igaznak ítélek. Komolyan mondom, hogy ilyennel még nem találkoztam, pedig ősidők óta használok alapozókat. Rajtam átlagban maximum 12 órát van fent, de teljes mértékben ugyanabban az állapotában mosom le este, mint ahogy reggel feltettem, nem oxidálódik és nem kenődik el. Azt is észrevettem, hogy szinte nem hagy nyomot a telefonom kijelzőjén, amivel még más termék esetében nem találkoztam. Ha mégis napközben felfénylene az arcom T zónában, egy mattító kendővel szoktam áttörölni és az alapozóm így is marad a helyén, mintha mi sem történt volna.Konzisztenciáját tekintve egy nagyon érdekes állagról beszélhetünk, félfolyékonynak titulálom de első pillantásra egy kifejezetten vaskos, dús krémállagnak tűnik, de ez ne zavarjon meg, egy mogyorónyi mennyiséget nyugodtan pöttyözzünk szét az arcunkon és abrakadabra a varázslat máris indul. Picit olyan érzésem van, mintha a vastagabb krémállaga a bőr melegétől azonnal hígra váltana, ezért azt javasolnám, hogy ne ecsettel tedd fel, csakis kézzel, hihetetlen lesz! Szivaccsal egyszerűen viszont képtelen voltam eloszlatni, nem működött vele egyáltalán. Tehát az a sűrűnek tűnő krém egy vékony hártyaként fog szétterülni a bőrödön, elég erőteljes fedő hatással szerintem. Tudom, hogy közepes fedőhatást ígér, de én egy rétegben is tökéletes hatásúnak tapasztaltam, de felépíthető egymásra több réteg amennyiben elégedetlen lennél vele.
Az Estée Lauder Double Wear Stay In Place alapozót én télen használom egészen a kánikula beköszöntéig, mert a forró nyári napokon túl soknak ítélem meg, ilyenkor vagy átváltok a Double Wear Light formulára, vagy valami teljesen folyékonyt részesítek előnyben, amiről természetesen egy következő bejegyzésben fogok írni.
Összefoglalva tehát ebben az alapozóban nem fogsz csalódni, azt kapod amit ígér és magabiztosan viselheted egész nap, nem kell egy percet sem aggódnod a sminked tartóssága miatt.
Az előző cikkeim után sokan visszajeleztetek és kérdeztetek, tegyétek bátran most is! 🙂
Felmer Dóra